Így látja Málna kutyám
Szia, Málna vagyok!
9 éves, a gazdám kedvenc kutyája.
Ezt a kedvenc-dolgot csak halkan mormogom, nehogy a tizenegy éves Fáni, és az ötéves Szamóca meghallja, mert nem akarom, hogy megsértődjenek, bár ami igaz, az igaz!
Azon kívül, hogy hármunk közül én vagyok a legszebb és legokosabb… pszt, ezt is csak vakkantom nektek, nehogy meghallják a többiek, én találom a legtöbb és legszebb szarvasgombát, aminek Szilvi nagyon örül.Jó érzésem lesz ettől, mert ő az én gazdám, és tudom, hogy azt szeretné, ha én jól érezném magamat a bőrömben.
Azért is kezdett bele 10 éve a szarvasgombászásba, hogy olyasvalamit tudjunk együtt csinálni szabadidőnkben, ami mindkettőnknek boldogságot okoz.
És hát ki ne örülne, ha jó társaságban, jó levegőn sétálhat, ráadásul még ki is élheti az igazi ösztöneit?
Tudod nekem mi az? A vadászösztön!
Ami bennem, mint labrador retriever kutyában, szinte túlcsordul, ezért bizony gyakran és sokat kell mozognom, jönnöm-mennem, szaglásznom, túrnom az illatos erdei talajt, amiben megbúvik a szarvasgomba.
A vadászatok előtti estéken rápihenek a másnapi keresésre, és magam elé képzelem a hajnali erdő napsugaras, szűrt fényeit, talányos neszeit, de főleg az aljnövényzet és vadnyomok érdekfeszítő illatait, pláne a felbukkanó állatok látványát, aminek kulturált elviseléséért meg kellett küzdenem, de ma már simán megy.
Tudod hogyan? Fegyelmezem magamat úgy, ahogyan Szilvi megtanított. Csendben kell lennem, meg kell állnom, le kell ülnöm vagy feküdnöm mellé, nem rohangálhatok összevissza. Erősen kell koncentrálnom, figyelnem kell a jelzéseire. Képzeld! Én már olyan okos és ügyes vagyok, hogy a szeme villanásából is érzem, hogy mit szeretne.
Már mondania sem kell, ki sem kell adnia a vezényszót, értem, amit akar, és teszem a dolgomat. Engedelmes és jó kutya vagyok, mondja ilyenkor és jutalmat ad. Naná, hogy haspók vagyok, de hát te is szereted megjutalmazni magadat, igaz? Akkor mit várnál tőlem, egy ösztönei által hajtott, és a gazdájáért bármire képes ebtől?
Ezt a hivatalos triflakereső eb kifejezést nemigen szeretem, feláll tőle a szőr a hátamon, de megszoktam, egyrészt, mert ez áll az oklevelemen, másrészt, ha lekutyuliznának, az sértené a hiúságomat, mert attól meg úgy érezném, kisebbítik az érdemeimet.
Amiből sok van, lássuk be! Irigyled ezeket, mi?
Na jó! Csak neked, csak most, mert vadászat előtti este ráérek, elugatom neked, hogyan találhatsz olyan jó, közös elfoglaltságot, amiben a kutyád segítségével te is annyi és olyan szép, nagy szarvasgombát találhatsz, mint én! Hát úgy, hogyha az én gazdám tanít téged!
Hogy ki az én gazdám? Hát, Szilvi, akit az embergazdák Farkas Szilviának hívnak.
Őt szeretem a világon a legjobban, és tudom, hogy ő is odáig van értem. Hogy meddig? Figyelj, mutatom a mancsommal: eddig, eddig, eddig van!
Amikor elhatározta, hogy a szarvasgombászás lesz a közös időtöltésünk, keresett és talált egy helyet, ahol kitanulta a mesterség minden csínját-bínját.
Szilvi erről így vallott az újságírónak:
„Rövidesen rengeteg munkám lett, és egyszer csak azt éreztem, a műhelyembe vagyok zárva, vágytam már ki, a szabadba, a friss levegőre. A kutyáimmal is több időt akartam tölteni. Először megtanultam a retriever kiképzésének alapjait, majd azt, hogyan lehet belőle jó vadászkutyát kiképezni, de maga a vadászat, a „hobbigyilkolás” nem tetszett. Így beütöttem a mindentudó világhálóba, hogy labrador, munkakutya, és sokadik találatként feljött a szarvasgombászat. Jó kétéves folyamat volt, mire teljesen felkészültem arra, hogy ezt válasszam hivatásomul. A kutyák és én is sikeres vizsgát tettünk, majd az erdészetektől kiváltottam az engedélyeket, és nagy büszkén belevágtam a keresésbe.”
Rengeteg munka, tanulás és gyakorlás után mindketten készen álltunk arra, hogy bevessünk engem az izgalmas szagrengetegbe, ahol próbára tehetem a tudásomat. És képzeljétek, nemcsak a vizsgán, hanem már kettesben is remekül teljesítettem! Szilvi odavezetett a lelőhelyre, amit előzőleg hivatalosan kibérelt az erdészettől, és kimondta a varázsszót: keresd! És láss csodát! Elkezdtem a szarvasgombát keresni, és azonnal megtaláltam! Utána még egyet és még egyet! Szilvi persze rém büszke volt rám, és azonnal megjutalmazott, amiért én farkcsóválva fejeztem ki a hálámat, mert azt akartam, hogy érezze, respektálom az erőfeszítését, hogy az én szórakoztatásomra ilyen klassz dolgot talált ki. Nagyon jó játék volt, estére lógott a nyelvem, úgy lihegtem, annyira kifáradtam! Négyszemközt elcsaholhatom neked, hogy nagyon tetszett nekem ez az újfajta, eddig számunkra ismeretlen együttlét, szinte nyüszögtem a boldogságtól!
Amikor már igazán belejöttünk a vadászatba, Szilvi ismét elgondolkodott. Miért ne mutathatná meg másoknak is, hogy milyen nagyszerű móka a közös erdőjárás, és vadászat, kutyának és embernek egyaránt, ezért elkezdett más gazdákat és kutyákat is megtanítani a szarvasgomba vadászatra, az általa erdő kincsének mondott szarvasgomba fellelésére. Vannak olyanok, akik azt a királyok étkének, az étkek királyának nevezik, de amiben egyformák az, hogy remekül elszórakoznak együtt, kint a szabadban a kutyájukkal, miközben finomságokat találnak. Persze, mindenkinek elmagyarázza, hogy „ez nem úgy megy, hogy van egy kutyám, valahogy megtanítom őt túrni a földet ott, ahol a gombát sejtem, aztán illa berek, nádak, erek, lerabolom az erdőt, és dúsgazdag leszek belőle. Kell a vizsga az embernek, az oklevél a kutyának, és ezekkel lehet bemenni engedélyt kérni az erdészethez, hobbiszinten is.”
Hogy ehhez minél többen kedvet kapjanak, Szilvi keresett olyan séfnek nevezett embereket, akiknek ugyan nem biztos, hogy kutyagazdák, ámde ízletesen tudják elkészíteni az általam talált gombát. Imádom ezeket az alkalmakat, mert rengeteg ember összejön, akik mind csodálják a képességeimet, ráadásul Szilvi gazdagon megjutalmaz, ha szépen teljesítek. A teljesítményem csúcspontja, hogy nem eszem meg a megtalált szarvasgombát, csak a mancsommal jelzem Szilvinek, hogy hol kell ásnia, és ő emeli ki óvatosan, hogy épen maradjon, a kincset.
Nem lehet egy lapon említeni bennünket, de a teljesség kedvéért azért itt közbekaffantom, hogy ebben különbözöm a vaddisznótól. Az imént azt ugattam neked, hogy az én vadászösztönöm kiélése és a közös élvezet érdekében, az én szórakoztatásomra találta ki Szilvi a szarvasgomba vadászatot. De azért itt ismét csak halkan, hogy ő meg ne hallja, hozzávakkantom, hogy bizony a sajátjára is, mert ő is roppantmód élvezi ezt az egész hacacárét, amit együtt művelünk!
Látom ám, hogy egész héten ő is azt a pillanatot várja, amikor végre magára öltheti az erdőjáró ruháját, amit felismerve, izgatottá válok én is. Egész héten dolgozik, sokat ül egy gép előtt, ami villódzik, zavarja a látását és az elméjét, nem úgy, mint az erdő zöldje és csendje, ami nyugtatja a szemet és a felborzolt idegeket. De az indulás előtti napon már ő is felajzott, látom én, nem is akarja titkolni, feszíti őt a belső, örömteli nyugtalanság! Pakolászik, dudorászik, jár az agya, vajon mi lesz holnap, találunk-e és mennyi szarvasgombát, látunk-e őzikét, befagyott-e vagy még ihatunk a forrásból, és jól tudom, gyorsabban ver a szíve a gondolatra, hogy másnap már az erdőben, csicsergő madarakat, ágreccsenéseket és gyors folyású patakok zúgását hallgatva sétál majd és játszik velem…
Erről Szilvi ezt mondja:
„Azért kezdtem bele ebbe az egészbe, mert a kutyáimmal akartam minél több időt tölteni úgy, hogy számomra is jó érzéssel és morálisan elfogadható módon élhessék ki a természetes vadászösztönüket. Ma ezt keretek közé szorítjuk, hiszen szocializált társadalomban élünk. Ennek ellenére módunkban áll, hogy az ösztöneiket velünk harmóniában élhessék meg. Az etikus kutyatartás alapja annak a megértése, hogy a domesztikálódás folyamata családtaggá emelte a kutyát. Kutyával élni egy új létforma. Hogy ő teljességében megélhesse a kutyaságát, mi pedig jelesre vizsgázzunk mellette emberségből.
Mint már kényszerűen, és á! Cseppet sem féltékenyen említettem, hárman vagyunk. Fáni és Szamóca is ügyes kutyák, jól viselkednek, de tudom, hogy a mesém végére már te is tudod, a sztár, így Szilvi kedvence mégiscsak én vagyok! Ha meg akarsz győződni arról a különleges kapcsolatról, ami közöttünk van, és azt szeretnéd, hogy a kutyád és közted is kialakuljon ez az eltéphetetlen kapocs, ami erős, mint az acélsodrony, ám gyengéd is, mint a tükörbársony, nézegesd Szilvi tanfolyamait, és gyere el a rendezvényeinkre, ismerj meg bennünket! Több mint tipp, amit utoljára idevakkantok neked: tuti, hogy nem fogsz csalódni, a kutyád viszont boldogan fog csaholni, mert életetek végéig együtt fogtok csavarogni!
Persze, Szilvi ezt sokkal szebben mondta az újságírónak: „Hogy ezt a mentális káprázatot a jövőben fizikailag is átélhesse az emberiség, tehát fenntartható legyen a tevékenységem, az alázatot és tiszteletet kíván kutyától és embertől egyaránt. Ezt a szemléletmódot adom át a tanítványaimnak is.”
Ha esetleg kutyába sem veszed, amit itt most elugattam neked, mert arra gondolsz, én elfogult vagyok, amiben igazad is van, olvasd el Szilvi hivatalos, szakmai önéletrajzát, abból sok olyasmit megtudhatsz, amire én nem tértem ki. Számomra csak az együtt töltött idő a fontos, az ő szeretete az elsődleges, és az, hogy én is feltétel nélkül imádhassam őt Fánival, és Szamócával együtt!